Szováta

Szováta

        Szováta a sóvidék részeként, európában unikumnak számító Medve tó büszke tulajdonosa amely már régen is legdivatosabb fürdők egyike közé tartozott. A város a tó keletkezése után vált igazán ismerté, amikor felfedezték vizének gyógyító hatását. A sós víz gyógyító hatása mellett kiválóan alkalmas a pihenni vágyó vendégek kikapcsolódására is . A Medve-tó Szováta fürdő központi elemének is tekinthető, mivel a tó körül számos sétáló utca, vendéglő, szállás és kerékpárút található, valamint a Medve tavat körül vevő Mogyórósi-tó, Zöld-tó, Vörös-tó és az erdő mélyén húzódó Rigó-tó, amely egy kis kitérővel a Medve tavat körülvevő sétálóutcáról érhető el. A Páfrány vendégház a medve-tó közelében található mindössze 600 m távolságra.

 

Medve-tó

       Szovátai szálláshelyünktől a Medve-tó két útvonalon közelíthető meg. Ha szeretjük a forgalmas utcákat ahol nagy a pezsgés, sok az apró kis bolt, piac, szabadtéri vendéglátóhelyek, szállások találhatóak akkor a rózsák útját (románul: Strada Trandafirilor) javasoljuk, ha pedig a csendet kedvelik inkább akkor a fenyő (románul: Strada Bradului) utcát javasoljuk ahol tölgy fák árnyékában sétálhatnak el a fürdőig. A Medve-tó hőmérsékletéről és nyitva tartásáról weboldalunk kezdőlapján talál információkat, de ettől függetlenül általában a tavat június végén vagy július elején nyitják meg a fürdőzni kívánó vendégek előtt. A tó nyitásakor a víz hőmérséklete néhány méter mélységben elérheti akár az 50 celsius fokot, amíg a felszíni hőmérséklet általában 30-40 celsius fok. Nyitás után a víz hőmérséklete folyamatosan csökken. A tó zárásának időpontjában (szeptember eleje) a víz hőmérséklete 18-20 celsius fokra hűl le. A strand minden nap 10:00 és 18:00 óra között üzemel azonban 13:00 és 15:00 óra között tilos a fürdés a víz pihentetése miatt, de ez idő alatt nem kell elhagyni a strand területét. A belépőjegyek árai a kezdőoldalon a víz hőmérséklete alatt megtalálható.

Mogyorósi-tó

       A Medve-tó szomszédságában található a Mogyórósi-tó. A mogyórósi tó vizét közvetlenül a Medve-tó vize táplálja átfolyással. Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a víz hőmérséklete nem melegszik fel olyan nagyon mint a Medve-tó, mert teljes egészében tölgy fák veszik körül már szorosan a part mellett. A strand minden nap 9:00 és 17:00 óra között üzemel azonban itt a nyitva tartási idő alatt a vízben folyamatos fürdés lehetséges, mert nem pihentetik a vizet.

Zöld-tó

       A Zöld-tó a Medve tavat övező tavak közül az egyetlen amelynek vize nem sós. A létező tavak közül ez a legfiatalabb. Mind a Medve-tó, mind a Mogyorósi -tó, mind a Vörös-tó és Zöld-tó környékén találhatunk a sóvidékre jellemző sósziklákat amelyek a talajból bukkannak elő. A föld felszínét borító talajréteg alatt óriási sótömbök találhatóak, amelyek a vízzel keveredve sós víz forrásként törnek a felszínre.

Vörös-tó

       A Vörös-tó a következő tó amelyet megtekinthetünk a Medve-tó körüli sétánk során. A tó a nevét a vízének színéről kapta. Azt már kevesebben tudják, hogy a víz színének vöröses árnyalatához a benne levő sóférgek vöröses színe is hozzájárul. Mielőtt bárkit elriasztana, az úgynevezett sóféreg elnevezés megnyugtathatom a kedves látogatót, hogy az emberre nézve teljesen ártalmatlanok. A sóféreg a vízbe hullott leveleket és egyéb szerves anyagokat bontja le amelyből iszap keletkezik. Ennek az iszapnak kiváló gyógyító hatása van főleg reumatikus megbetegedések kezelésére alkalmazzák. Amint a képeken is látszik az ide látogató vendégek előszeretettel használják fotózáshoz, és reumájuk gyógyítására teljesen ingyen.